A címben foglalt (szak)kifejezések igen gyakran előfordulhatnak, ha valamelyik növényről - esetünkben a kaktuszokról és egyéb pozsgásokról – esik szó, vagy ha szaklapokban növényleírás, növényismertető, illetve a növényekkel kapcsolatos ismeretterjesztő vagy más jellegű írás, kép jelenik meg bárhol, bármilyen formában. Ezek a fogalmak nemcsak alaktanilag, hanem jelentésükben is különbözőek, noha néha egymás szinonimái is lehetnek. (A szinonima azt jelenti, hogy rokon értelmű, hasonló jelentésű, vagyis mégsem teljesen egyenértékű!) Így van ez jól, hiszen a gazdag szókészlettel rendelkező nyelvek a közel hasonló tárgyakra, fogalmakra árnyalatnyi eltérésű, vagy éppen ellenkezőleg, markánsan különböző szavakat, kifejezéseket alkottak, akárcsak a magyar nyelv is, amely szintén a leggazdagabb szókincsű nyelvek közé tartozik.
A szókincs állandó, folyamatos bővülése - a nyelv fejlődése, átalakulása, korszerűsödése során - azért történik, hogy a beszédben vagy írásban a lehető legjobban odaillő szó, vagy kifejezés jellemezze a közlendőt, és ezáltal minél pontosabban tegye érthetővé az egymás közötti jelrendszert, vagyis az írás és/vagy a beszéd által közölteket (kommunikációt).
A rokon értelmű szavak helytelen használata és kever(ed)ése adott esetben nemcsak szakmai pontatlansághoz, felületességhez és pongyola stílushoz vezet, hanem félreértésekre is okot adhat. (Pl. a pozsgás /szukkulens/ test nemcsak a szárra, hanem a gyökérre és az esetlegesen meglévő levélre is vonatkozik, tehát a teljes növényre). A szakleírásokban a szerzők éppen ezért törekednek is a legprecízebb fogalmak, szavak használatára, hogy a félreértéseket és tévtanokat elkerüljék. Ezeket a gyakran használt és elterjedt szakkifejezéseket a tárgy vonatkozásában a szakemberek, műkedvelő gyűjtők, valamint teljesen laikus átlagemberek is elfogadják és alkalmazzák is a növényekkel való foglalatosságuk során. Ha valamilyen oknál fogva (pl. idegen nyelvből történő pontatlan fordítás miatt) helytelen kifejezés terjed el, és beépül a mindennapos nyelvhasználatba, nagyon nehéz a helyes fogalomra történő végleges kicserélése. A latin caulis (szár, torzsa) fordításakor a torzsa (lekaszált gabona, fű, nád visszamaradt szárcsonkja), a törzs fogalom „szinonimájaként” kerülhetett át, és ezért terjedhetett el a szár szó helyettesítéseként is. Úgy gondolom, hogy a (szak)sajtónak, szakirodalomnak kötelessége fordítás esetén is a legjobb tudása szerinti leghelyesebb fogalom használata nyelvhelyesség szempontjából és szakmailag, valamint azért is, mivel közművel(őd)és-formáló ereje van.
A szár, törzs, test fogalmaknak a mindennapos köztudatban megvan az egyszerű, közérthető, sajátos értelmük, ugyanakkor átjárhatóság is kialakult közöttük. (Pl. beszédben, vagy még inkább írásban a stilisztikailag elvárható szóismétlések elkerülése végett.) Az emberi testre egyáltalán nem mondjuk, hogy emberi szár, emberi törzs, ugyanakkor a fej és a végtagok figyelmen kívül hagyásával a törzs szót használjuk, és nem a szár vagy test kifejezést. A lábszár esetében sem használjuk a lábtörzs vagy lábtest szavakat. Valószínű, hogy ugyanez a helyzet a pozsgások, fokozottan a (gömb)kaktuszok esetében is. Értelemszerűen a három szó nem helyettesíthető egymással egyenértékűen, csak megközelítőleg, vagy még úgy sem, mivel csak hozzávetőlegesen jelentenek hasonlót. Önmagában és általában a szárról egy vékonyabb, kisebb, inkább hosszúkás tárgy, a törzsről egy vastagabb, nagyobb, zömökebb, míg a testről a kettő közötti mértani fogalom jut eszünkbe, vagy még inkább ember, állat (de nem növény!) alakja. Ha társítjuk ezeket a fogalmakat valamivel, pl. kaktusszal, akkor konkrétabbá válnak, letisztultak és irányultak lesznek. Ennek ellenére a régi, rossz szokások, beidegződések (sztereotípiák) miatt némi fogalomzavar uralkodik ezen a téren, amit célszerű feloldani. A kaktuszok bizonyos testrészére – a föld feletti, az egyéb testrészek nélkül értendő szárára – átgondolatlanul és minden kritika nélkül mind a három fogalmat használja a tudomány és a köznyelv egyaránt, pedig egyértelmű, hogy nem lehet bármelyik helyes, csakis az egyik.
A hajtás fogalmára külön nem térnék ki, mert annak alkalmazásában nem találkoztam ilyen problémákkal, és az idézetekben pontos, érthető definíciót találunk rá.
Ezeknek a fogalmaknak a megértésére valamint tisztázására, és ezáltal helyes alkalmazására következzen néhány idézet a kaktusztudományban jártas ismert szakember, Papp László tollából és egyéb különböző tudományos leírásokból.
Papp László szakbiológus, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Botanikus Kertjének igazgatója, a Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületének tiszteletbeli elnöke erre vonatkozóan az alábbiakat írta a „Pozsgások” kiadvány Gymnocalycium anisitsii faj növényismertetőjének lektori megjegyzésében:
„… a „pozsgás test” kifejezésnél az egész növényre, tehát a gyökérzetre és a hajtásra kell egyszerre gondolnunk. A pozsgás törzs kifejezés viszont csak korlátozottan használható, ha a pozsgásnövény száráról beszélünk, ugyanis logikusan a pozsgások nem fás szárú növények, még akkor sem, ha a száruk megfásodhat. Így tehát a pozsgás szár a helyes, amennyiben a pozsgáshajtás – levelek, tövisek (tövisrügypárnák, vagyis az ún. areolák) és virágok nélküli részét jellemezzük. Amennyiben e jellemzésbe beleférnek a hajtás száron kívül lévő részei (levél, tövis, areola, virág), tehát attól nem állnak el, úgy a hajtás kifejezést is használhatjuk. (Ugyanis a hajtás rövid definíciója: leveles szár.) A pozsgás törzs kifejezés - úgy tűnik - csak a hosszú életű, elfásodott szárú, oszloptermetű pozsgásnövényekre alkalmazható!”
A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA VI:
„Szár: Általában a növénynek minden olyan része, amely valamelyik részét, levélzetét vagy levelét, virágzatát vagy virágát és termését tartja. A magasabb rendű növényeknek az a része, amely legtöbbnyire a föld felett a növény leveleit tartja, a gyökér által felvett tápanyagokat továbbítja, s néha magában felraktározza őket.”
„Törzs: Fának gyökeréből kinövő, rendszerint vastag része, melyből ágai erednek.”
„Szár: a hajtás korlátlan növekedésű, lágy vagy fásodott tengelye. Feladata a táplálékszállítás és a szilárdítás, rajta helyezkednek el a levelek és a virágok. A fás szár a másodlagos vastagodás folytán 8-10 m átmérőjű is lehet (óriásfenyők törzse). A szárat fiatal korban elsődleges bőrszövet borítja, ezen belül helyezkedik el az elsődleges kéreg többi szövete, amelyet a kéreghatár zár le. Fő állományát a központi henger alkotja, melyben a szállító szövetrendszer összefüggő gyűrű alakú, vagy nyalábos kialakulású.”
„Törzs: Az évelő növények fásodott szára, amely a koronát összeköti a gyökérzettel.”
„Szár: A növényi hajtás leveleket hordozó, rügyben végződő tengelye, amelyen a virág és a termés fejlődik (caulis). Lehet lágy és fás, illetve módosult*. A lágy szár nedvdús, nem képes áttelelni, a fás szár évelő, áttelelő (fatörzs, cserje, pálmatörzs).
„Törzs: Fának gyökeréből kinövő, hengeres része, amelyből az ágak erednek.”
MAGYAR ÉRTELMEZŐ KÉZISZÓTÁR:
„Szár: A növénynek az a része, amely levelét, virágát illetve termését tartja.”
„Törzs: Fának gyökeréből kinövő, hengeres része, amelyből az ágak erednek.”
WIKIPEDIA:
*„Módosult szárak: A szárak módosulhatnak speciális működés ellátására. A módosult szárak lehetnek a föld felszíne fölött vagy alatt is. Módosult föld fölötti szár pl. a kaktuszfélék víz raktározására módosult pozsgás (szukkulens) szára, …”
Konklúzió:
- Az idézetekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a föld feletti módosult testrészre nyelvhelyességi és szakmai szempontból egyaránt (gömb)kaktuszok esetében a szár a helyes kifejezés. Az idős oszlopkaktuszok esetén az elfásodott szárra a törzsszerű szár, mint jelzős szerkezet ajánlható, a test fogalom pedig kizárólag akkor fogadható el, ha a gyökérrel együtt a száron fejlődő egyéb növényrészeket valamely oknál fogva együttesen akarjuk jellemezni, figyelembe venni. Egyébként a test, a növények esetében a fenti irányadó tudományos művekben – az Új magyar lexikon kivételével, amely éppen csak megemlíti - nem is kerül szóba. A törzset lehet szárnak nevezni – mert tulajdonképpen az, méghozzá egy speciális szár - fordítva viszont a fenti idézetek alapján nem helyes.
- A kaktuszok esetében, főleg Opuntia-kra vonatkozóan gyakran használatos és helyes kifejezés a szártag (nem törzstag és nem testtag).
- Az idézett definíciók alapján megkérdőjelezendő, sőt mellőzendő kaktuszokra vonatkozóan a törzsszukkulens fogalom használata is. (A törzsszukkulens kifejezés egyáltalán nem is szerepel a Magyar nyelv értelmező szótárában.) A törzsszukkulens és még a helyette ajánlható szárszukkulens is egy szokatlan szóösszetétel, melynek első tagja magyar, a második latin (magyar átírással). Következésképpen a mindkét tagjában magyar szóösszetételű szárpozsgás lenne igazán helyes, mégha első olvasatban esetleg furcsán hangzik is.
Írta: Kiss Csaba
2008. május 6–15.
A cikk írója a szerzői jogokat fenntartja!