Három különböző kaktuszgyümölcsöt szeretnék bemutatni a saját tapasztalatom alapján.
Az Echinocereus viereckii subsp. morricallii, a Hylocereus trigonus, és az Opuntia ficus-indica ehető terméseit.


Echinocereus viereckii subsp. morricallii
   A tőből elágazó hajtású sünoszlopkaktusznak a termése közepes szőlőszem vagy átlagos egres bogyó nagyságú, tojásdad alakú. Világoszöld színű, éretten halvány zöldessárga, kimondottan tetszetős megjelenésű gyümölcs. Az elszáradt virágmaradvány a termésen marad, a termés külső felülete tövises, amelyet mintegy 20 db töviscsomó borít, szemben a szárral, amely szinte tövismentes. A virágmaradvány és a töviscsomók egy ecsettel könnyen leválaszthatók a termésről. A héjon pici (kb. 1 mm széles és hosszú) pikkelyek is fejlődnek, minden töviscsomóhoz tartozik 1–1 db. Amennyiben ezeket is eltávolítjuk, a gyümölcs teljes egészében, héjastól fogyasztható. Jobb módszer híján a pikkelyeket egyesével pattintottam le a héjról. A megtisztított, fogyasztásra kész gyümölcs felülete az areolák helyén pontszerűen pöttyözött. A héj is kitűnő ízű, nem különül el a hústól és könnyen rágható. A gyümölcs szürkésfehér, áttetsző pulpája lédús, a szőlőéhez hasonló kocsonyás állagú. Kellemesen savanykás a viszonylag intenzív édes íz mellett, aromája kissé a szamóca és a kivi ízkeverékére emlékeztet némi vadgyümölcs utóízzel. A nagyon pici, kb. 0,5 mm nagyságú, gömb alakú, sötétbarna színű magok nem zavaróak – akárcsak a földieperben –, szétrágva sem rontják a gyümölcshús ízét. A magokat a gyümölcs fogyasztása közben nem lehet kiszelektálni. A kissé macerás tisztogatásért az ínycsiklandó, egzotikus íze kárpótol. Bő termés esetén bátran fogyasztható, kitűnő csemege. A magok nagyjából egyenletesen oszlanak meg a termésben, számuk 50 db körül lehet.
     Az érett termés könnyen leválik a szárról, pár nap után a túlérés, az aszalódás jelei mutatkoznak, sőt, rothadásszerű barna foltok jelennek meg rajta, majd teljesen összeszikkad, de nem reped fel a burok.

Hylocereus triangularis
Több évvel ezelőtt került hozzám ez a háromszög keresztmetszetű trópusi kaktusz Dósa Béla kaktuszgyűjtő társam jóvoltából. 2004-ben és 2005-ben is 2–2 db termést hozott. 2005-ben csak úgy kíváncsiságból megkóstoltam, nagyon ízlett, és el is fogyasztottam mindkét gyümölcsöt. Időközben olvastam róla – elsősorban a Kaktusz-Világ 1988/4 számában Léia Scheinvar cikkét Pintér Péter fordításában – s elhatároztam, hogy a legközelebbi terméseket górcső alá veszem, s megosztom másokkal is a tapasztalatomat.
A gyümölcsök főbb átlagadatai:
A gyümölcs külső mérete: 4,5×6,0 cm
A héj nélküli gyümölcsbél: 4×4,5 cm
A héj nélküli térfogata: kb. 0,5 dl
A héj nélküli súlya: kb. 3–4 dkg
Az érési folyamat elég hosszadalmas, talán 2 hónap is szükséges az elvirágzástól a beérésig. A gyümölcs megérését a héj sötétzöldről liláspiros színre történő változása jelzi. Néhány nap után a színes termésburok kettéhasad, a rászáradt virág így is rajta marad, újabb néhány nap múlva a termés lepottyan. A külső burokról leválasztott belső rész egyben, kanállal könnyen kiemelhető. Hasonlít egy kis fehér fonalgombolyaghoz. Ez a magvaktól fekete pöttyös, kis fehér gombóc a víznél jóval könnyebb, abba beledobva igen gyorsan a víz színére emelkedik. A gyümölcs íze kellemes, enyhén édes és egy picit savanykás (semmilyen más gyümölcshöz sem tudom hasonlítani, ha mégis, talán leginkább egy érett, de kevésbé zamatos alma ízéhez és állagához közelít), kissé nyálkás, ragadós konzisztenciájú, mégis gusztusos, illatot nem éreztem. Apró, 1×1,5×2 mm-es (szezámmag nagyságú), kb. 800–1000 db fekete maggal telített. A magok a virág felőli részen sűrűbb, a kocsány felöli részen ritkább eloszlásúak. Ez a metszetekről készült fotókon jól érzékelhető. Ha a magvakat meg akarjuk tartani szaporítási céllal, a gyümölcsöt szinte lehetetlen elfogyasztani. A szárítás során a magvakról elég nehézkes leválasztani a hosszú ideig nedvesen maradó, tapadó gyümölcs-részeket. A magvak a húsrészt alkotó, tekeredő, fonalszerű szövet végéhez kötődnek (csírafonalak). Ez a fonalszerű szövet a rágás során, ropogó, sercegő, ress hangot ad. A mag is könnyen szétroppantható, akárcsak az eper vagy a kiwi esetében. Az íze jobban érvényesül, ha kevés porcukorral vagy szőlőcukorral fogyasztjuk. A burok felbontása és leválasztása után azonnal érdemes elfogyasztani, mert hamar veszít a nedvességéből és az ízéből. Csillogó, fényes színe is hamarosan mattá válik, elég gyorsan rothad és penészedik. Az érett, (különleges) piros színű termések rendkívül mutatósak a növényen, de önmagukban is igen dekoratív hatásúak. Fogyasztás szempontjából előnyükre válik, hogy a terméshéj nagy pikkelylevelei nem szúrnak és töviscsomók sem fedik.
Kísérletet végeztem, hogy a termések az üvegházban vagy a szabadban érnek-e meg előbb. Az üvegházi példány kb. 2 héttel előbb érett meg.

Opuntia ficus-indica
A fügekaktusz látványos haszonnövény, termései emberi fogyasztásra alkalmasak. A bemutatott gyümölcsöket Magyarországon vásároltam. A csomagolás alapján az olaszországi Szicília szigetéről származnak. Első ránézésre a méretük, a színük alapján és a pöttyözöttségük (areola-maradványok) miatt is leginkább egy formás, közepes nagyságú burgonyára (édesburgonyára is) emlékeztetnek. Egy heti szobahőmérsékleten történő tárolás alatt az állaguk láthatóan nem változott. Ha szemmel látható tövis-csomók vagy tövismaradványok vannak a felületen, a gyümölcsöket fogyasztás előtt érdemes gázláng fölött kicsit megforgatni, hogy a rajta lévő glochida-csomókban, vagy a bőrfelületén kallódva maradt mikrotöviseket hatékonyan eltávolítsuk, majd hideg csapvíz alatt zuhanyozzuk le. Célszerű a gyümölcsöket azonnal elfogyasztani, vagy vvalamilyen desszertként (pl. palacsintában) vagy lehűtve, cukrozva, kevés citromlével üdítőitalként felhasználni. A túlérésre figyeljünk, mert a folyadékvesztéssel az élvezeti értéke is csökken. A folyamatot a héj foltokban történő barnás elváltozása és a kocsány felőli rész ráncosodása jelzi. A fügekektusztermések a szeléntartalmuk mellett magas tápértékkel rendelkeznek, jelentős a kalcium-, kálium- és magnéziumtartalmuk, így fogyasztásuk számos kedvező élettani hatást eredményez. A gyümölcsök színe változó, a sárgászöldtől a narancsszínen és a bordón át a lilásvörösig terjed. A világosabb színűeket én finomabbnak éreztem, a szakirodalom az ellenkezőjét állítja, de ez ízlés dolga. Íze enyhén narancsos, de a (fa)eper, a sárgabarack és a sárgadinnye zamatának valamiféle harmonikus keveredésére emlékeztet. Persze felesleges bármilyen másik gyümölcshöz hasonlítani, egyik sem fogja fedni a valóságot, inkább érdemes megkóstolni.
     Nagyon ízletes, gyengén alma illatú, húsa lédús, a szelés mentén el is csurran néhány csepp a gyümölcsléből. A ficus-indica fajnév utal a fügére és milyen érdekes a névadás, hogy a gyümölcsben eperszerű íz is kiérezhető. Ma a tudomány a fügéket az eperfélék családjába sorolja. Micsoda véletlen egybeesés! A hús színe követi a héj színét, a közepe felé egyre világosodik. A gyümölcsökről készült hossz- és keresztmetszet segítségével látható a magvak elhelyezkedése.
     Ennél a fajnál is a kocsány felé egyre ritkább lesz a magvak eloszlása. A hosszában kettészelt külső burokból az érett gyümölcs kis segítséggel, pl. kanállal egyben kifordítható. Egészben is kinyerhető a gyümölcshús. A két csúcsot keskeny szelettel metsszük le, majd hosszában vágjuk át a héjat kb. 3 mm mélyen, majd a kés fokával göngyölítsük ki a belső részt. Körülményes kerülgetni rágás közben a nagy magvakat, azokkal együtt kell elfogyasztani (hasonlóan a gránátalmához, vagy a csemegeszőlőhöz). Amennyiben meg akarjuk tartani a magvakat, úgy kell „vadászni” rájuk, mint a halszálkákra, hogy le ne nyeljük. A magvak színe nedvesen opálos halvány szürkéssárga, száraz állapotban szürkésfehér, a maghéj csontkemény. Méretük meglehetősen nagy, egy átlagos méretű mag 1,8×3,7×4,7 mm. Leginkább egy kisebb ovális lencsére, vagy nagyobb paprikamagra hasonlít, de a köldöknél (hilum) enyhén behomorodik, ugyanakkor ott a legvastagabb. A magvak pereme körben, egy keskeny sávban, szaturnuszszerűen ellaposodik. Egy termésben kb. 300 db mag található. Az egyiket megszámoltam, abban 298 db. volt. Ebből 197 db-ot (66%) csíraképesnek véltem, a többi 101-et nem (ezek feleakkorák voltak és jóval laposabbak).
4 db gyümölcs átlagos adatai az alábbiak:
– a gyümölcs teljes hossza: 8,0 cm
– a gyümölcs átmérője: 5,0 cm
– a gyümölcshús hossza: 6,2 cm
– a gyümölcshús átmérője: 4,5 cm
– a gyümölcsök bruttó átlagsúlya: 12,5 dkg. (a termés héjával együtt)
     Különböző étel- és italrecepteket találtam a csomagoláson. Pl. fügekaktuszgyümölcsből és ananászból készíthető krémtorta. Fenséges lehet! A zamatát fokozni lehet néhány csepp citromlével és/vagy porcukorral meghintve, akár a földieper esetén.
     Később újabb, kb. 50 db gyümölcshöz jutottam hozzá. Ezek abban különböztek az előzőekben leírtaktól, hogy valamivel kisebb méretűek voltak. Átlagosan 1 darab súlya mintegy 8,5 dkg-ot tett ki.
     Azt hihetnénk, hogy a kaktuszok esetében a virág a „non plus ultra”. Ez így is van a látvány birodalmában, de az ízek világában az ehető termése – a különleges zamatú gyümölcs – a felülmúlhatatlan.
     Ez az írás szűkebb terjedelemben megjelent a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének kiadványában, a Kaktusz-Világ 2006. februári számának 6. oldalán.

Felhasznált szakirodalom:
Dr. Solti Ádám: A szelén és a fügekaktusz (Kaktusz-Világ 2012/4 176. o.)
Tóth Norbert – Libnár Antal (2009): Hordókaktuszok – A Ferocactus nemzetség. MKOE, Tóth Norbert és Libnár Antal közös kiadása.

Írta: Kiss Csaba
Fotók: Kiss Ármin