200 éve született Darwin

200 éve született
CHARLES ROBERT DARWIN
(1809-1882)

Shrewsbury, egy nyugat-angliai kisváros, ahol 200 évvel ezelőtt, 1809. február 12-én először látta meg a napvilágot Charles Robert DARWIN, a világszerte közismert természettudós, a modern biológia egyik legjelentősebb alakja, és a korszerű származástani elmélet megteremtője.

Megjegyzés a jubileumi cím miatt: Az eredeti cikk a Kaktusz-Világ 2009. januári számában jelent meg. (XXXIII. évf. 1. szám, 4. oldal)

Gyerekkor

Jómódú és jó hírű tudóscsaládból származott. (Ezért apja révén élete végéig meg tudta őrizni anyagi függetlenségét.) Ősei vidéken élő földbirtokosok, tisztviselők, lelkészek és apai ágon, több nemzedéken át orvosok voltak. Nagyapja, Erasmus DARWIN (1731-1802), és apja, dr. Robert Waring DARWIN (1766-1848), a szülővárosában volt orvos. Édesapja már 19 évesen diplomás orvos lett, 21 évesen praktizált, és mindössze 9 év múlva – önerejéből - gazdag embernek mondhatta magát. Édesanyja Susannah WEDGWOOD (1765-1817) szintén módos családból származott. Anyai nagyapja mérnök, aki iskolákat építtetett, csatornákat létesített, és jó érzékű üzletember volt (a jó márkanevű Wedgwood-porcelán gyár alapítója). A Darwin-Wedgwood família ötödik gyermekeként és második fiúként született a hatgyermekes családban, s mi sem volt természetesebb, minthogy az orvosi tradíció folytatását lássák mindkét fiukban. Az egymással összeházasodó Darwin-Wedgwood-Galton családokban a tudományos érdeklődés úgy öröklődött apáról fiúra, mint a Bach-családban a zenei érzékenység. Ezért a négy évvel idősebb Erasmus után, a 8 éves ifjú Charles is a családi tulajdonban lévő Mount-háztól nem messze, a főutcán lévő unitárius intézetben kezdte meg alaptanulmányait 1817-ben. Akkoriban még sehol a világon nem volt ún. tankötelezettség, mindenki a saját belátása és teherbírása alapján iskoláztatta gyermekeit. Apja - a híres orvos és jeles fizikus, a kimagasló, sőt félelmetes egyéniség, akinek hatása alól a fia sohasem tudta magát kivonni - úgy ítélte meg, hogy társadalmi szintjükhöz képest itt nem szerez kellő tudást, ezért a városka egy másik, de bentlakásos intézetébe helyezte el. Később erre tárgyilagosan így emlékezett vissza: „Semmi sem lehetett volna károsabb szellemi fejlődésemre, mint Mr. Buttler iskolája.” Mégis szerényen hozzátette: „Nagyon együgyű kisfiú voltam.” Természetesen nem ez az igazság, csak teljesen más érdekelte már akkoriban, mint amire oktatták. Igen korán, a „totyogós” évek elején különböző növények neve után tudakozódott a környezetétől. Gyűjtőszenvedélye is már ekkor kialakult, minden különös dolog érdekelte. Válogatás nélkül szedegetett össze ásványokat, kagylókat, madártojásokat, növényeket, rovarokat vagy akár érmeket, levélborítékokat és pecséteket egyaránt. Rendkívüli fogékonysága ellenére az iskolai tanulmányaiban akkor még nem jeleskedett, viszont annál jobban érdekelték a bátyjával közösen, az éjszaka leple alatt titokban végzett kémiai kísérletek, melyek napvilágra kerülése miatt az osztálytársai előtt az intézet igazgatójától elmarasztalást kapott. Tudni kell, hogy a Darwin-családban különösen erős volt a természettudományok, főleg az élőlények utáni érdeklődés, ezt már a dédapjáról is feljegyezték. Az akkori Angliában – akár a maiban is – minden kiemelkedő család történetét számon tartották. A krónika szerint öt tulajdonságot örökölt nagyapjától: magas növést, megnyerő modort, élénk képzelőerőt, hajlamot elméletek összehozására és - az izgatottság vagy fáradtság esetén előforduló - dadogást. A feljegyzések azt is megemlítik, hogy a Darwin név oly ritka, hogy talán csak ez az egy család viseli az egész szigetországban.

Még 9 éves sem volt, amikor 1817 júliusában elveszítette édesanyját. Apja közel 32 évet élt özvegyen, ezért nővérei pótolták az anyai szeretetet és a nevelést (amire öreg korában is hálásan emlékezett vissza).

Egyetemi évek

Darwin doktor a fiát 1825 októberében 16 évesen, idő előtt kivette az intézetből és Edinburgh-be küldte orvostanhallgatónak. Hamar kiderült, hogy ez nem nagyon érdekli, elviselhetetlenül unalmasnak érezte, kivéve a kémiáról szóló előadásokat. A boncolástól meg annyira undorodott, hogy nem látogatta a gyakorlati órákat, ami élete legnagyobb hiányosságának bizonyult. A szinte még gyerek orvostanhallgató DARWIN látni és hallgatni sem bírta, amit a betegeknek érzéstelenítés nélkül el kellett szenvedniük. A betegségek felismeréséhez és a gyógyításhoz volt érzéke, a foglalkozás is lekötötte volna, de mint írta: ”Mindez hosszú idővel a kloroform áldott napjai előtt történt”. Két alkalommal ment be a műtőbe súlyos operációnál segédkezni, s két alkalommal menekült el a látvány elől. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem orvosnak szánta az ég, ezért 2 év után, 1827-ben abbahagyta ezirányú tanulmányait. A természetben keresett és talált megnyugvást. Összebarátkozott halászokkal, kijárt velük a tengerre kagylókat, osztrigákat, egyéb állatokat gyűjteni, s mikroszkópos vizsgálatokkal tanulmányozta ezeket. Időközben egy ornitológus által Edinburgh-ben megismerkedett egy néger preparátorral is. Felkeltette érdeklődését ez a tevékenység és saját elhatározásából, tandíj ellenében elsajátította tőle az állatok kitömésével kapcsolatos ismereteket. A leckeórák alatt áhítattal hallgatta a preparátor kutatóexpedíciókról szóló izgalmas elbeszéléseit. Ez egy életre szólóan meghatározta további sorsát és cselekedeteit!

Miután DARWIN végleg otthagyta az orvosi egyetemet, apja kétségbeesett, hogy kisebbik fia becsületes munka nélkül marad, és „szégyent fog hozni családjára”. Függetlenül attól, hogy tudott fia természettudományi vonzalmáról - a filozófiai és a zoológiai érdeklődéséről - melyre sok időt szentelt, nem erre az akkoriban lenézett pályára szánta. Tudásszomját csillapítandó földtani előadásokat hallgatott, szenvedélyes vadász volt, miközben a szomját oltó különféle földi finomságokat sem vetette meg, ezért a családja nyugtalankodni kezdett. Apja, egy hirtelen hozott döntéssel javasolta, hogy menjen Cambridge-be teológiát tanulni, hogy később lelkész legyen, s közben lesz bőven alkalma időt szentelnie kedvenc elfoglaltságaira is. Sohasem volt vallásos, és 1828-ban ki is jelentette, hogy nem érzi magát eléggé eltökéltnek, hogy belépjen az egyházba, de ez az elképzelés összeegyeztethetőnek tűnt természetbaráti érdeklődésével. Mindenkinél jobban szerette édesapját, és belátva a szülői jó szándékot, végül engedett az atyai kérésnek. 1828 tavaszán a világ talán legszebb és legősibb, 1229-ben alapított egyetemi városába, Cambridge-be ment teológiát tanulni.

A Krisztus Kollégiuma lakója és hallgatója lett. Itt került először kapcsolatba a természettudományok több tekintélyes nagyságával. Nagy odaadással foglalkozott a Bibliával, de csak akkor volt igazán és szívből jövően lelkes, amikor rovarok után kutatva a kőfejtők szikláit mászta, vagy ha a természet titkainak tanulmányozásával tölthette az idejét. Ez idővel mélyen gondolkodóba ejtette tanárait.

Kevéssel több, mint három esztendőt töltött el ott, és 1831 késő tavaszán szerezte meg diplomáját. Annak ellenére, hogy a legjobb 10 között végzett, mind az előző kettő, mind az azt követő három évre, mint elvesztegetett időre gondol vissza. Cambridge-ben csak annak látta hasznát, amikor szorgalmasan és lelkesen az önszántából választott botanikából HENSLOW professzor előadásait hallgatta három egymást követő évben, noha soha nem vizsgázott az egyetemen ebből a tárgyból. A fiatal kora ellenére geológus, mineralógus és botanikus minőségében komoly tekintélynek számító John Stevens HENSLOW (1796. 02. 06 – 1861. 05. 16.) tiszteletes előbb az ásványtan (1822–27), majd közvetlen utána a botanika tanszéket vezette az egyetemen. Kitűnő tanár volt. Baráti viszonyt alakított ki tanítványaival. Szárazon és vízen szervezett természetjárás közben az útjukba került állatokról, növényekről tartott előadásokat. DARWIN rajongott ezekért a kirándulásokért és élménygazdag előadásokért. Házában is fogadta hallgatóit, vendégeit, és az ifjú DARWIN gyakran vacsorára is hivatalos volt, főleg azért, hogy minél többet beszélgethessenek egymással a természettudományokról. Rendkívül fogékony volt a művészetek iránt is. A legjobb festményeket különleges érzékkel választotta ki, s a szép kórusművek - noha egy rövid dallamot sem tudott helyesen elénekelni - gyönyörűséggel borzolták a bőrét. A szünidő Maerben, a kollégiumi otthonban vadászattal, lovaglással, összejövetelekkel, rovargyűjtéssel telt. A cambridge-i idők legfontosabb eredménye mégis az volt, hogy sikerült HENSLOW barátságára szert tennie, aki arra is rábeszélte, hogy geológiával kezdjen foglalkozni. Tanulmányai befejezése után is Cambridge-ben maradt egy rövid időre, így érdeklődését a geológia felé fordította. HENSLOW kérésére professzortársa - Adam SEDGWICK, a földtan tudományának egyik megalapítója - azonnal beleegyezett, hogy DARWIN elkísérhesse őt 1831 augusztusában a jó két hétig tartó észak-walesi geológusi tanulmányútjára. Ezt követően visszament Shrewsburybe - a családnak csak pár napot szánva -, hogy a hónap végén újra Maerben legyen, mert mindig szeptember legelején kezdődik a szalonkahúzás, amit ki nem hagyott volna a világ minden kincséért sem.

Világ körüli út a Beagle fedélzetén

1831 augusztusában HENSLOW levelet kapott tanárkollégájától, melyben tájékoztatja, hogy egy nemsokára induló hajóexpedíció útra kel a kevésbé felderített Tűzföldön és a közeli dél-tengeri szigeteken esedékes földrajzi mérések céljából, majd az indiai szigetvilág megkerülésével tér vissza a két évre tervezett útról. Az Admiralitás felkérte őt, hogy egy megfelelő embert ajánljon, aki fizetés nélküli természettudományos kutatóként tartana az expedícióval. A 90 láb hosszú, 10 ágyús, átalakított hadihajót (brig) kifejezetten tudományos felmérésekhez szükséges eszközökkel szerelték fel, mely vissza nem térő lehetőséget kínált egy természettudósnak. Olyan személyt kellett találni, aki méltó az ajánlásra. HENSLOW habozás nélkül egyből DARWINra gondolt, és augusztus 24-én levelet írt az otthon vakációzó már „kész” kutatónak. Szerinte ő nagyon alkalmas gyűjtésre, megfigyelésre és mindazok feljegyzésére, ami a természettudomány területén fontos lehet. Apja nagyon nehezen egyezett bele az „ostoba” tervbe, és a kapitány is erősen ellenállt az ismeretlen idegen személy részvételével kapcsolatban. Végül leendő apósa hathatós közbenjárása, és a kapitány személyes találkozás utáni véleményváltoztatása miatt, szabad lett számára a tudománytörténetet páratlan módon gazdagító szenzációs út. Így a kiváló érzékű pedagógusának, HENSLOW professzornak köszönhetően az alig ismert fiatal tudós - vadászat helyett - világkörüli útra indulhatott, mely után a tudományos gondolkodás alapjaiban megváltozott.

A „Beagle” (Vizsla) nevű háromárbocos hajó 64 főből álló személyzettel 1831. december 27-én Davenporth kikötőjéből kivitorlázott, hogy körülhajózza a Földet. A hajónak volt egy hivatalos természetbúvára, azonban Robert FITZ-ROY (1805-1865) kapitány – aki maga is fiatal volt - keresett maga mellé egy ifjú, művelt és finom modorú, inkább kísérő személyt, mint tudóst, hogy ne úgy járjon, mint elődje, aki a hosszú, magányos távollét miatt önkezével vetett véget életének. (Ez mégis megtörtént 60 éves korában, Új-Zéland kormányzójaként.) Az indulás előtti heteket DARWIN csillagászati és matematikai tanulmányok elmélyítésével töltötte. A hosszú útra magával vitte a HENSLOWtól ajándékba kapott Charles LYELL (1797-1875): A földtan elvei c. művének első kötetét. A másodikat hajópostán kapta útközben.

Első kikötőjük a Zöld-foki szigeteken volt. Porfelhőre lett figyelmes annak ellenére, hogy messze voltak Afrika partjaitól. Vizsgálódás után megállapította, hogyha a légmozgás ilyen messzire sodorhat elmeszesedett szervesanyagokat, akkor a könnyebb növényi spórák és magvak is szigetről szigetre elterjedhetnek. Mire Rio de Janeiróba érkeztek, rengeteg csigát, darazsat, gyíkot, hangyát, lepkét, pókot, moszatot gyűjtött. A hajó tatjában külön kis raktárában tárolhatta mintákkal teli zsákjait, dobozait. A hajó cikk-cakkos, zegzugos, akár többszöri hurkos mozgással haladt a partok mentén a mérések miatt. Amíg egy-egy kikötőt végleg el nem hagyott, addig DARWIN kint a szárazföldön, olykor több napos terepjárás közben és után naphosszat tanulmányozhatta a rovarok életét. Figyelte testi felépítésüket, szokásaikat, viselkedésüket, harcaikat, melyet emberi szem ritkán néz hosszan. Tudatos és éles emberi elme előtt ekkor bontakozott ki először a létért való küzdelmük.

A Tűzföldet az indulás után majdnem egy évvel érték el, és közel egy évig tartózkodtak itt. Dél-Amerika végső csücskét COOK kapitány nevezte el Tűzföldnek a bennszülöttek ama szokásáról, hogy az idegenek érkezését tüzek gyújtásával adták tudtára a távolabb élőknek. (A Tűzföld legmagasabb hegységét DARWINról nevezték el.) Útközben őslénytani ásatásokat is végzett. Eközben vált világossá számára: „Milyen csodálatosan összetartoztak a különböző rendek, bármily élesen válnak is el jelenleg”. Elhivatottságát az élővilág történetével és törvényeivel kapcsolatosan egy levélben írta meg innen apjának. Argentínában, Don Carlos – így nevezték – a Paraná folyó környékén többek között „óriáskaktuszok”-at is tanulmányozott, és ekkortájt, 1834. január 3-án találta több ismeretlen növénnyel együtt a róla elnevezett Opuntia darwinii-t (jelenleg Maihueniopsis darwinii). Hihetetlen jó érzékkel látta és érezte meg az új dolgokat. 1835. szeptember 17-én érkeztek a Galápagos-szigetekre, ahol „vad, tövises kaktuszok” akadályozták lépten-nyomon az előrejutást. Az itt élő tengeri gyík (leguán) étele és itala a gyakran 6-8 m magas „kaktuszfa” (Opuntia sp.). A „Darwin-pintyek”-ről pedig megállapította, hogy a csőrük alkata a táplálkozási lehetőségeik szerint formálódott. Méretre, formára, keménységre egészen más a kaktusz- és a lombevő pintyé, s megint más a rovarevőé. December 21-én már Új-Zélandon, 1836. január 12-én Sydney-ben voltak. Itt ráérzett az immunitás-problémára, mely az őslakosság kihalásához vezetett. A korallszigetek keletkezésének okát a Kókusz-szigeten fejtette meg. Rengeteg, látszólag különálló tényt összefüggésbe tudott hozni. Egész tudományos alkotása ezen a képességégén és módszerén alapult! Májusban Fokvárosban, júliusban Szent Ilona szigetén voltak, majd újra Brazíliát érintették a Föld körüli időmérések miatt. Öt év után, 1836. október 2-án érték el ismét Anglia partjait. DARWIN élete további 46 évében többé nem hagyta el a szigetországot.

Újra otthon, házasság, tudományos tevékenységek

Sokat elárul kapcsolatukról, hogy először HENSLOW professzort látogatta meg. Itt látott neki a hazahozott irdatlan mennyiségű gyűjtemény rendszerezéséhez. 1837 elején Londonban telepedett le, itt írta meg az 1839-ben megjelent első könyvét, az Egy természettudós utazása a világ körül. 1837 júliusában elkezdte megírni A fajok változásáról szóló második könyvét. Ez évben Maerbe ment kikapcsolódni, és közben megfigyelte a földigiliszták talajművelő tevékenységét. Ez a megfigyelés 44 éven át tartott, s erről írta legutolsó könyvét. 1839-től a Royal Society, az angol Királyi Természettudományi Akadémia tagja. 1839. január 29-én első unokatestvérével, Emma WEDGWOODdal (1808-1896) házasságot kötött. 1839. december 27-én – a Beagle indulásának nyolcadik évfordulóján – megszületett első gyermeke, William. Tíz gyermeke közül hét élte túl, és feleslegesen aggódott a közeli rokoni házasság esetleges biológiai veszélyessége miatt. Öt fia közül négy lett elismert tudós, három kapott nemesi címet, a lányok is értelmesek voltak, de házasságuk után a családnak éltek. Közülük a leghíresebb Sir George Howard DARWIN (1845-1912) csillagász és matematikus volt. DARWIN egészségi állapota egyre romlott, egy rejtélyes betegség kínozta, feltehetően több más tényező együttes hatása alatt a trópusokon szerzett kórokozó támadhatta meg a szervezetét. 1842-ben megjelent A korallszirtek szerkezete és elterjedése című rövid műve a korallképződmények süllyedési elméletéről. Ezt az elméletét később mélyfúrások igazolták (2 cm/100 év). Ezután még két geológiai írást tett közzé, de betegsége miatt az aktív geologizálással felhagyott. Orvosai tanácsára 1842. szeptember 14-én végleg vidékre költöztek a Londontól 26 km-re lévő Kent grófságba, Down közelébe, a híres Down-i házba. Elképesztő pontossággal osztotta be napi programját, melynek rendszerességét sosem borította fel, legfeljebb betegségéhez igazítva, következetesen és praktikusan korrigált. Álmatlansága miatt korán kelt, reggeli előtt séta, fél 10-ig munka, postabontás, felolvasás, válasz, ebédig munka, rövid séta (a lovaglást balesete miatt feladta), ebéd után tudományos cikkek, könyvek olvasása, levélírás, 15 órától lepihent, (sajnos, ha mérsékletesen is) rágyújtott, miközben felesége felolvasott. Délután 4-től sétált, ha fújt, ha esett, fél 8-kor vacsora, utána 2 játszma ostáblázás, könyvolvasás, zongora hallgatás, lepihenés.

Downba költözés után szoros barátságot kötött Joseph Dalton HOOKER botanikussal, aki az expedíció során gyűjtött anyag – közte a róla elnevezett Opuntia (Maihueniopsis darwinii) - növénytani részét feldolgozta, és aki apja halála után szintén a Kew Garden igazgatója lett.

A biológia forradalma

Downban, 1842-ben készítette el a fajok eredetéről szóló főművének első, rövid vázlatát. Titokban tartotta, csak HOOKERnek írt róla sejtelmesen. Az idő még nem érett meg arra, hogy ily nagy terhet rakjon főleg az istenhívő emberek vállára. Amikor DARWIN az élővilág kialakulásának és fejlődésének „hogyan”-jára és „miért”-jére kereste a választ, ugyanolyan nehéz feladat elé került, mint számos elődje. Ehhez minden elődjénél több tényt és kísérletekkel ellenőrzött sok-sok bizonyítékot gyűjtött! Ezek eredményeként megformálta az adott időben a legmagasabb szintű elméletet a fajok keletkezéséről. Ebben rejlik máig sem túlszárnyalt zsenialitása. Sem előtte, sem utána nem foglalkozott soha senki annyi alapossággal és rendszerességgel az evolúció témájával, mint ő!

Szeretett édesapja csak későn ismerte fel fiában a zsenit, viszont attól fogva - az elvesztegetett múltat pótlandó - ő lett a kedvence, de nem sokáig, mert 1848. november 13-án meghalt.

Charles LYELL - aki mindig sürgette főműve megjelentetését - 1857 nyarán említette, hogy olvasta Alfred Russel WALLACE tanulmányát, ami nagyon emlékezteti az ő kéziratára. DARWINnal megérttette a két barát, LYELL és HOOKER, hogyha nem cselekszik azonnal, elveszíti életműve elsőségét, hiába van „kész” már majd 20 éve. WALLACE-nak megírta a publikálással kapcsolatos tervét, akinek eszébe sem jutott kétségbe vonni DARWIN érdemeit, és gratulált a készülő könyvhöz. Ettől fogva szívélyes viszonyban álltak egymással.

1859. november 24-én 1500 példányban jelent meg az életmű, és még aznap mind elfogyott! A mű címe: A fajok eredete a természetes kiválogatódás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása. Ez a korszakalkotó munkája világhírűvé tette.

A tudományos világ DARWINt e művének megjelenése után széles körű megbecsülésben részesítette. 68 egyesületnek volt a tagja, s 1872-től külső tagjának tekintette a Magyar Tudományos Akadémia is.

1868-ban kiadja az Állatok és növények változásai a háziasításuk során (pángenezis) c. művét.

1871-ben megjelent Az ember származása és a nemi kiválasztódás c. műve, s rá egy évre -elsőszülött fiát 30 éven át tanulmányozva - Az érzelmek kifejezése az embernél és az állatoknál c. könyve.

Élete további részét downi házában könyvírással töltötte, és ezután még számos műve jelent meg, többek között a növények mozgásáról, a földigiliszta talajjavító szerepéről, a rovarevő növényekről, és az orchideák beporzásáról.

1882. április 12-én halt meg, s rá egy héttel helyezték örök nyugalomra a Westminster-apátságban pár lépésnyire NEWTON sírjától. Anglia így fejezte ki tiszteletét második legnagyobb tudósa, Charles Robert DARWIN előtt.

Emlékezete

Nevét a Darwin-gleccser, Darwin-hát, Ausztrália Északi Területének fővárosa - Darwin, a Darwin-béka (Rhinoderma darwinii), melyet ő fedezett fel, a „Darwin-pintyek”, a Galápagos-szigeteken a Darwin biológiai kutatóállomás, Chile mellett a Darwin-öböl, Tűzföldön a Darwin-hegység és a Maihueniopsis darwinii (sin. Opuntia darwinii) kaktuszfaj őrzi.

A 2009-es év DARWIN vonatkozásában több szempontból is jeles dátum: 200 éve született, 170 éve adta ki első könyvét, 150 éve jelent meg a fajok eredete.

Február 12-e Darwin-nap, a tudományos gondolkodás nemzetközi ünnepe.

E cikkel tiszteleg az MKOE a világhírű, nagy természettudós Charles Robert DARWIN emlékének - születésének bicentenáriuma alkalmából - aki egész életét az ismeretgyarapításnak szentelte, felfedezéseit és tudását pedig az emberiség örök szellemi kincsévé tette.

Felhasznált és ajánlott irodalom

Britannica Hungarica Világenciklopédia 4. kötet

Daniel C. DENNETT: Darwin veszélyes ideája

Charles DARWIN: Egy természettudós utazása a Föld körül

GÉCZI Barnabás: Lamarck és Darwin

Steve JONES: Darwin szelleme – A fajok eredete - mai változatban

Magyar Larousse

Új Magyar Lexikon 2. kötet

VÁMOS Magda: Így élt Darwin

Rolf VOLLMANN: Darwin nyomában

Írta: Kiss Csaba
Fotó: -------------
2009. január 01–10.

**************Még mindig Darwin c. cikk helye ************

Kapcsolódó tartalom: