Friedrich Ritter
(1898-1989)

Friedrich Ritter német terepkutató, kaktuszgyűjtő -fajleíró és -rendszerező valamint üzletember, a XX. század egyik legsikeresebb - ha nem a legsikeresebb - kaktuszfelkutatója 20 éve, 1989. április 9-én halt meg. A kiemelkedő képességű kutató és a nagy utazó emlékét felidézve meg kell említenünk azt is, hogy pontosan rá egy hónapra ünnepelheti az egész kaktuszos társadalom a születésnapjának - 1898. május 09. – a 111. évfordulóját. Sajnos sem a haláláról, sem a születésének a centenáriumáról nem emlékezett meg az akkor nehéz időket élő kiadványunk. Ezután bízvást remélhetjük, hogy Ritter életrajzának e két meghatározó dátuma minden kaktuszkedvelő emlékezetében - többek között a Kaktusz-Világ segítségével is - megmarad.

Ritter a németországi Quentel nevű kis településen született. A középiskolai évek után 6 szemesztert végzett a marburgi egyetemen, de tanulmányait az akkori német gazdasági helyzet miatt nem fejezhette be. A családdal együtt 1920-ban kivándorolt Mexikóba, ahol kezdetben a kohászatban dolgozott, majd É-Mexikóba ment és 1927-ben Saltillóban telepedett le. A páratlanul eredményes kaktuszos pályafutása is a „kaktuszok hazájában” szinte velük együtt élve, ekkor és itt kezdődött el. Elmar nevű bátyja társaságában 1932-ig a kaktuszok jelentős élőhelyeit kutatva szinte egész Mexikót gyalog járta be, de egy fél évet eltöltött kaktuszgyűjtéssel Dél-Amerikában is. 1933 és 1937 között bányát vett és érckitermeléssel foglalkozott, a gyűjtési tevékenységét 1952-ig felfüggesztette.

Az akaratlanul elhagyott egyetem hiányzó éveinek tudásanyagát a természetből merítve egy bő emberöltőn át bőségesen pótolta. Ritter ha nem is volt végzett biológus, geológus és paleontológus, azért mégis annak tekinthetjük, mivel a terepkutatásai, kaktuszfelfedezései, -leírásai és -rendszerezései, valamint a kaktuszok elterjedésének élőhelyi körülményeinek, éghajlatának alapos vizsgálata által a szó tudományos értelmében is szakemberré képezte magát. Kaktuszfelfedező útjai során, amikor már saját autóra tett szert, poggyászának tekintélyes részét a kutatásaihoz szükséges legújabb szakirodalmi írások, könyvek tették ki. Szinte minden addig létező kaktuszirodalmat begyűjtött, tanulmányozott és a tudományos feldolgozásukhoz felhasználta. Ekkor kezdte el szakirodalmi tevékenységét is („Kaktuszok elterjedési lehetőségei Mexikóban”). Ebben a rövidebb első periódusban neves európai szakemberekkel - Friedrich Bödecker (1867–1937), Wilhelm Weingart (1858-1936), Alwin Berger (1871–1931) - működött együtt, akiknek munkáját elismerve, több kaktuszfajt is elnevezett róluk. Elvesztésüket számára megfelelő szakemberekkel már nem tudta pótolni, így később már csak magányosan dolgozott.

Az 1937-es németországi hazatérését követően, a II. világháborút is megjárva, egyre bizonytalanabbá vált a megélhetése, és 1952-ben újra elhagyta hazáját. Kivándorolt Dél-Amerikába és ekkor kezdődött a 25 éven át tartó - 1952–1976 - második kaktuszgyűjtői és -kutatói időszaka, amely kizárólag erre a fél kontinensre, de főleg Chile kaktuszainak felkutatására korlátozódott. Kezdetben elképesztő körülmények között végezte kutatói tevékenységét. Egyetlen hátizsákban a legszükségesebb holmikkal hatalmas távolságokat, „járhatatlan” terepeket gyalog küzdött le, útközben a természetben fellelhető élelemmel táplálkozott és gyakran a szabad ég alatt aludt, kitéve magát mindenféle életveszélynek. Szerencséjére és a kaktusztudomány szerencséjére komolyabb balesetet vagy betegséget nem szenvedett el, ami hátráltatta vagy lehetetlenné tette volna további kutatásait. Később, amikor már gépkocsival közlekedhetett, a javítására legalább annyi idő ment el, mint az utazással, de legalább a gyűjtött anyagot, a jegyzeteket, térképeket, szakirodalmat, technikai eszközöket és a személyes holmikat már nem a hátán kellett cipelnie. Így is a kutatások közben évente átlag 1000 km-t gyalog tett meg és olyan sokszor kellett meredek hegyeket leküzdenie, hogy kb. 115-ször mászhatta volna meg a Mount Everestet. Ez az emberfeletti teljesítmény kiváló fizikumának, rendíthetetlen céltudatosságának és talán némi szerencsének is betudható. Mindezeket a nehézségeket önként vállalva elvitathatatlan érdemeket szerzett Dél-Amerika kaktuszkutatásaiban és elsősorban Chile teljes kaktuszflórájának és kaktuszvegetációjának szinte teljes feltérképezésében. 1972-ben chilei küldetését befejezve Paraguayba költözött, és 1976 végéig itt dolgozta fel a gyűjtői tevékenységének szakirodalmi részét, a „Kaktuszok Dél-Amerikában” c. négykötetes életművét. Megírta még a kaktusztudománynak szánt, kalandokkal teli, eseményekben gazdag életpályájáról és tevékenységéről szóló addigi történetét is „40 kalandos év az életemből és a vadon bölcsessége” címmel. Ez év végén visszaköltözött Németországba, majd 1981-ben végleg a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife szigetre költözött.

Az embertelen körülmények között végzett 30 évi alapos és szívós kutatás páratlanul termékeny volt. Ritter az inkább összevonó jellegű Új Kaktuszlexikon szerint is 8 új nemzetséget és 116 taxont (faj és alfaj) írt le. Más, korábbi rendszerezések kb. 200 taxon fellelését és tudományos leírását tulajdonítják neki. Ennél többet is fellelt, de eleinte mások írták le a kaktuszfajokat, sőt saját érdekükben szándékosan ki is hagyták személyének megemlítését. Nevét az utókor számára - a szinonim elnevezéseken túl - 8 kaktusztaxon méltán őrzi. Ezek: Aztekium ritteri, Cleistocactus ritteri, Eulychnia iquiquensis subsp. ritteri, Gymnocalycium ritterianum, Matucana ritteri, Melocactus violaceus subsp. ritteri, Parodia ritteri, Rebutia ritteri.

Felhasznált irodalom:

Pintér Péter: Friedrich Ritter 88 éves – Kaktusz-Világ 1986. 2. szám, 43-48. oldal

Hunt-féle kaktuszlexikon