A kaktuszos fórumokat nézve, az utóbbi pár évben egyre több felhasználó tett szert nem csak szép növényekre, hanem jó kategóriába sorolható fényképezőgépekre is. Innen támadt az a gondolatom, hogy a közel 10 éves fotózási tapasztalataimat megosztom a kaktuszbarátokkal, egy szakmai zsargontól mentes leírásban. Könnyen lehet, hogy a többségnek már nem fog (annyi) újdonságot hordozni az írásom, de ha csak egy jó tipphez is jutnak, már megérte. A kaktuszfotózással most ismerkedőknek pedig a következő sorokkal egy időutazást kínálok a jövőbe. A cikk elolvasása után 8 évnyi tapasztalattal lesznek gazdagabbak, nem lesz szükség hosszas kísérletezéseke, megoldáskeresésre. Lássunk is neki!
Előkészületek
Próbáljunk meg találni (vagy kiépíteni) egy fotózásra alkalmas helyet az üvegház közelében, lehetőleg szabadtéren, mert a természetes fénynél nincs jobb növények esetében.
Ügyeljünk arra, hogy egyszerre csak egy növényt fotózzunk. Ettől csak akkor térjünk el, ha rengeteg, azonos nemzetségű vagy fajú növény egyszerre virágzik és ezek szépségét szeretnénk bemutatni. Nehezen mobilizálható növény esetében a környezetében levőket helyezzük odébb egy időre, ha lehet. A csoportképeket legfeljebb üvegházunk bemutatása végett készítsük, lehetőleg minél nagyobb távolságból.
Kerüljük a háttérben felismerhető zavaró tényezőket! Ezek egyéb növények, árnyékok, családtagok, háziállatok, felismerhető tárgyak lehetnek. Törekedjünk az elszeparálásra és megfelelő háttér kiválasztására. Ha mégis elkerülhetetlen a kiemelés (pl. kiállítási növényt fotózunk), akkor utómunkával próbáljuk meg elmosni, vagy telerajzolni feketével a hátteret, mint ahogy az alábbi képen látható. 
A háttér
Az évek során több háttérrel is próbálkoztam. Aszfalton, járdán, földön, beásva a földbe, terítők, különböző műanyag tálcák előtt. Egyik sem volt tökéletes. Négy variációt emelnék ki bővebben, ezeket ajánlom.
fehér:
A házunk (fehér) fala előtt készültek a korai fotók, de így a tövisek és a világosabb virágok részletei elveszhetnek a háttérben. A fehér színnel viszont képszerkesztőben kényelmes dolgozni, a bemutatott fotóról könnyedén kisatírozható a jelen esetben zavaró és olvashatatlan Echinocereus knippelianus névtáblája.
zöld:
Egy (zöld) műanyag tálcát használtam háttérnek vagy a fűben fotóztam.
Ebben az esetben a test színével ütközhet a háttér, továbbá a szép gyep szöges ellentéte volt a kaktuszok természetes közegének. Ennek ellenére alakulhatnak ki szép fotók.
kék:
Kézben tartva vagy magas pontra (felállított PVC cső tetejére) téve fotóztam a növényt alulról, melynek az égbolt lett a háttere. Ezt a megoldást azoknak ajánlom, akik az exponálás után már nem kívánnak vagy nem tudnak az utómunkával foglalkozni. Gyönyörű képek születhetnek ezzel a technikával. Hátrányai: Az esetlegesen órákig tartó fotózástól elzsibbadó kezünk megremeghet, ami az élesség rovására mehet. A magas pontról pedig leeshet a növény a sok-sok pakolás közben, bár megjegyzem ez velem nem fordult elő.
fekete:
Az abszolút favorit. Minden részlet tökéletesen látszik, a fekete minden színhez illik, továbbá egyértelműsíti, hogy kultúrában nevelt növényről van szó. Hátránya, hogy az esetek nagy részében számítógépes utómunkára van szükség. (Fekete hátteres képek a cikk korábbi és későbbi sorai között találhatóak). A választott fekete anyagunk lehet pl. bársony, szőnyeg, függöny, törülköző, selyem, egyéb textília, kátránypapír, lábtörlő, akár fekete notebook kinyitva. Szóval valójában bármi, ami fekete és elég nagy ahhoz, hogy lefedje a teljes kaktuszt.
A „modell” előkészítése
A kiválasztott, virágzó növényt készítsük elő a fotózásra. Én személy szerint a tövisekért vagyok oda, de be kellet látnom az évek során, a kaktusz azonosításához és a növény pozitív kampányához, nem árt tudatosítani a kép laikus nézőjével, hogy ezek a növények virágozni is képesek. (Az eladók is tudják, a virágzó növényre hamar lecsapnak a vevők.)
Nagy esély van arra, hogy a kiszemelt kaktusz poros, pókhálós, gyomos, esetleg sérült vagy beteg.
Tisztogassuk meg fújással, kézzel, vagy ecsettel. Vizet ne használjunk, csak akkor, ha apró vízcseppecskék, vagy vízpermet makrofotózása a cél. A víz sötétebb színt és műanyaghatást eredményezhet, ill. az esetleges természetes bolyhos hatást megszűnteti egyes nemzetségeknél.
Vegyük ki belőle a névtáblát, ha van, majd forgassuk körbe-körbe, míg meg nem találjuk a megfelelő pozíciót és ebben a helyzetben tegyük le a fekete hátteres fotóhelyre.
Az alábbi lehetőségeket próbáljuk követni a jó póz megtalálásához:
A legszebb virág legyen elöl, esetleg látszódjon egy sarj vagy bimbó is, ha van.
A betegséget, sérülést, parásodást és mindent, ami az esztétikai hatást rontja, próbáljuk titkolni, fotózással ellenkező irányba forgatni. (Retusálásról később)
A fényképező beállításai
Nagyon fontos, hogy szép napos időt válasszunk a fotózáshoz. Ha ezek a körülmények adottak, nyugodtan fényképezhetünk alap „zöld” azaz AUTO vagy P módban.
Néhány fontos beállítást azonban érdemes elvégezni a gépünkön használat előtt.
A dátum megjelenítésének kikapcsolása, főleg ha nem szántunk rá „időt” hogy pontosan beállítsuk. Eltereli a figyelmet a kép témájáról, ráadásul esztétikailag nagymértékben rombolja azt. Arról nem is beszélve, ha pl. egy nyári képen november van a képbe égetve, vagy láthatóan napfényes időszakban esti óra.
A számítógépünkre átmásolva könnyedén leolvasható a készítési dátum minden fotóról.
Ha mégis bekapcsolva maradt, utómunkával kiszedhető a dátum, ráadásul az esetek többségében rövid idő alatt, de a sok kicsi munka sokra megy pl. 500 képnél.
Vaku kikapcsolása. Jó fényviszonyok között nincs rá szükség, bekapcsolva a gépünk hamarabb feléli energiatartalékait és erős színtorzítást okoz. Én soha nem használok vakut, de nem kötelezek erre a beállításra senkit. Az olvasóra bízom, hogy a két mellékelt nyers fotó alapján eldöntse vakuval, vagy nélküle dolgozik. (A második kép a vakus.)
Ha sötétebb helyre tévedünk és nem vagyunk biztosak a dolgunkban, csináljunk natúr és vakus képet is.
Effektek kikapcsolása. Szűrők, színfóliák, automata keretek, sarokfelgyűrés, bármi, amit a gép a kész fényképünkbe éget örökre, azt kötelező jelleggel ki kell kapcsolni! Ha visszanézve úgy érezzük, hogy pl. fekete-fehérben jobban lehet szemléltetni valamit, akkor ezt utómunkával meg lehet oldani 1 kattintással. Egy f-f módban lőtt képből viszont már soha nem lehet színeset varázsolni, de ha lehet is, egész biztosan nem 1 gomb lenyomásával.
A képek felbontását állítsuk maximumra, vagyis a legnagyobb értékre. Így kevesebb fér a gép memóriájába, de kaktuszok esetében így lehet majd igazán gyönyörködni az apró részletekben, mikor monitorunkon látjuk viszont a növényünket. A nagy képből, ha úgy adódik, lehet kisebbre méretezni vagy vágni, visszafelé viszont ez nem működik.
A fényképezés
A digitális gépek előnye, hogy a film nem megy kárba. Ne szégyelljünk akár 50-100 képet is készíteni egy perspektívából. Később a számítógépünkön szelektálunk. Az expozíciók előtt érdemes elkezdeni egy fotózási naplót vezetni. Egy füzetet, amiben megörökítjük a dátumot, a növény nevét és a kép (fényképező által generált) sorszámát, mivel egy kiállításon, vagy akár otthon is számtalan nemzetséget fotózunk két kártyaürítés között. pl. 2011.06.15. DSC04532-DSC04623 Astrophytum asterias (A precízebb gyűjtők akár helyszínt, növénytulajdonos nevét vagy akár a virág színét is vezethetik, de a legfontosabb a kép száma és tartalma)
Ez később, a visszakereséseknél hasznos, hisz a gépünk KAKTUSZFOTÓK nevű könyvtára tele lesz DSCxxxxx.jpg kezdetű fájlokkal, az egyenkénti átnevezésük pedig nagyon hosszadalmas folyamat. (Lehetséges képformátumok egyes típusoknál pl. IMAG0312.jpg P1100463.jpg IMG4562.jpg DSCF0645.jpg). A ’füzet’ lehet természetesen okostelefon, táblagép vagy laptop is, de mindig gondoljunk arra: „A gép elszáll, az írás megmarad”. A füzetet ajánlom. A diktafon és hangfelvételes fotók nem alkalmasak a visszakeresésre.
Normál és macro beállítások
Normál módban 3 perspektívát ajánlok a kaktuszfotózáshoz.
Ekkor a kaktuszt teljes egészében mutatjuk be a képen kb. 20-50 cm távolságról.
Normál módban gyakori hiba, hogy nem megyünk elég messze a növénytől. Ügyeljünk arra, hogy lehetőleg semmi ne maradjon le a képről egyik irányban sem, ill. ne legyen túl szűk a fotó, azaz a kép széle, kerete ne legyen túl közel a témához. Ez a mód többnyire azonosításhoz, bemutatáshoz szükséges, tehát élesnek, részletgazdagnak kell lennie. A csonkolt, skalpolt kép önmagában nagyon ritkán használható fel a fenti célra.
Az alábbi képen szűk vágás látható, mikor a téma nem kap elég levegőt.
A jó kompozíció:
Lehetőleg azt helyezzük középre, amire a figyelmet akarjuk irányítani. Jelen esetben a virág. Érdemes néha próbálkozni az átlós szerkesztéssel, amit a második képen láthatunk. Ekkor a téma a keret ellentétes sarkai felé néznek. (A zöld vonal csak szemléltetés.)
Ügyeljünk arra is, hogy a cserép peremét ne vágjuk le egyik irányból sem. Ha láttatjuk, akkor teljes egészében szerepeljen a fotón.
Makró mód:
A legszebb, legérdekesebb és legkönnyebben elrontható fotótípus. Azt gondolom, ebben a témában nem beszélhetünk szabályokról. Nem kötelező benne lennie a teljes virágnak, tövisnek. Az apró részletek bemutatása a cél tetszőleges nézőpontból. Ez a funkció külső szemmel igazán megmosolyogtató fotós pózokat tud szülni. (Kaktusz alá behasalás, terpeszben guggolás, görnyedés, vagy épp nyújtózkodás stb. ) De mindent a jó képért!
A jó makro képekhez igen drága gépre is szükség van, de egy neten végzett közvélemény-kutatásom kb. 160 készséges válaszolója meglepő eredményt hozott. A kaktuszgyűjtők átlagban 42000 Ft-os géppel rendelkeznek, amennyiért jelenleg (2012. január) nem kaphatunk olyan gépet, ami csalódást okozhatna normál vagy makro módban. A válaszolók géptípusai között alig-alig volt átfedés. Értékükben a pár ezer forintos kisgépektől a több százezer forintos tükörreflexes gépekig minden megtalálható volt.
Mondhatni: Ahány (üveg)ház, annyi szokás. Ez úton is köszönöm Nekik a válaszokat.
A makroképek készítésénél hatványozottan fontos a stabil kéz, ill. a megfelelő pontra való élesítés. Gyakori hiba, hogy a porzók helyett, az automata a „hátrébb lévő” lepellevelekre, tövisek esetén pedig a szárra, vagy nem a kép előterében lévő tövisre fókuszál.
Erre az esetre több megoldást is ajánlok. A legegyszerűbb, de leghosszadalmasabb a szerencsére való hagyatkozás.
Gépünket 1-1 milliméterrel előre, majd hátra húzzuk, és minden esetben készítünk 5-6 fotót, ugyanezt megismételhetjük oldalirányba is. Az így elkészült akár 50–100 fotóból, pedig számítógépünkön kiválasztjuk azt, ami szerintünk a legjobban sikerült.
Egy kissé tudatosabb megoldás a bal mutatóujjunk használata.
Mivel egy tövis vagy egy porzó nagyon apró, könnyedén kaphatunk életlen képet végeredményként a téves auto-zoom miatt.
Nyomjuk le félig az exponáló gombot, majd ha 3-4 próbálkozás után sem sikerül a kiszemelt tövisre élesíteni, akkor tegyük az ujjunkat a tövis síkjába, zoomoljunk az ujjunkra (ami lényegesen könnyebb célpont), majd lenyomva tartva az exponálógombot a tövis lesz immár éles. Íme 3-fotó erről a műveletsorról: 1. életlen tárgy (jelen esetben a gyíkfej), 2 élességi pont keresése ujjal, 3. fotózás a beállításokkal:
A legbiztosabb és legelegánsabb megoldás viszont az állványra szerelt gép, kézi közelítésre kapcsolva (manual zoom). Ez a beállítási mód inkább a jobban felszerelt gépekre jellemző. Ebben az esetben addig közelítünk a növényhez, míg a kívánt részlete ki nem élesedik, majd exponálás. 1 növény, 1 lövés, 100%-os siker.
A makro téma zárásához egy fontos gondolat. Csúcstechnika ide vagy oda, a legfontosabb mozzanat a makró mód bekapcsolása! Ez humorosnak hangozhat elsőre és triviálisnak is, de roppant kellemetlen mikor a monitoron azt látjuk, hogy erről megfeledkeztünk. (esetleg 2-szer nyomtuk meg a gombot és a 2. érintés kikapcsolta) Nagyon bosszantó, ha nem saját növényről beszélünk, vagy egy megismételhetetlen pillanatról. (pl. pár órán át nyitva tartó virág). Amíg a képen látható szimbólum nincs a kijelzőn, addig ne menjünk túl közel a növényekhez.
Bemozdulás kiküszöbölése, majd exponálás:
A legjobb és egyben legidőigényesebb megoldás az állvány használata (2 vagy 10 másodperces) önkioldóval. Ezzel a technikával teljesen kizárhatjuk a bemozdulást, ami homályos, életlen képet adhat. Állvány vásárlásakor győződjünk meg arról, hogy a gépünk alkalmas-e állvány fogadására. (pl. mobiltelefon egész biztosan nem rendelkezik állványfogadóval).
Természetesen, ha nem rendelkezünk állvánnyal, akkor is van megoldás a bemozdulások kiküszöbölésére. Ha van rá mód, ill. tér a kialakított fotóhelyünk előtt, akkor állványnak alkalmas lehet 3-4 egymásra helyezett könyv vagy egy asztal is, a lényeg, hogy a kaktuszunk síkjában, fix helyről és ne kézből fotózzunk.
Ha mégis kézből tudunk csak fotózni, akkor gépünket soha ne tartsuk a levegőben, sőt ha van rá mód, ne az LCD kijelzőn nézzük a leendő képünket, hanem a keresőben. Így a fejünkhöz rögzül a gép és tovább is bírja energiával.
Igyekezzünk úgy fotózni a növényünket, ill. úgy kialakítani a mini fotóstúdiónkat, hogy le tudjunk könyökölni.
Végezetül az exponálógomb közvetlen lenyomása előtt ne vegyünk levegőt, félig nyomjuk csak le a gombot, ekkor a gép automatikusan élesít, ha megfelelő pontot élesített ki, akkor nyomjuk le, majd fellélegezhetünk (hogy jó lett).
Összefoglalva. Ha nem rendelkezünk állvánnyal, ez 3 védelmi lépcső biztosan éles képet fog eredményezni számunkra.
– a fényképező fejhez szorítása
– könyök vagy váll használata kitámasztáshoz
– lélegzés visszatartása
Állvány használatával készíthetünk mozgóképsorozatot virágzásról, magonc növekedéséről.
Ez a folyamat 1–2 órától egészen egy napig is tarthat. A növényünkről egy fix pontról periodikusan képeket készítünk, majd egy program segítségével GIF formátumot hozunk létre. Az exponálások közötti időtartam a növénytől függ. Gyors nyílásnál 1 perc szünet is elég két képkocka között, lassú folyamatnál (vagy enyhébb napsütéskor) akár 20 perceket is várhatunk. Minél több képet készítünk, annál folyamatosabb a vetítés.
Az ilyen jellegű képeim megtekinthetők a „VIDEÓK” menüpontban.
Aki korszerűbb fotógéppel rendelkezik és ebből következően lényegesen nagyobb memóriakártyával és jobb, akár HD videó lehetőséggel, annak egyszerűbb a dolga. Az állvány segítségével órákon át tartó, folyamatos videó felvételt készít a teljes nyílásról, majd egy videószerkesztő programban többszörösére növeli a lejátszási sebességet. Az én 8 éves gépem csupán 5 percre elegendő hellyel rendelkezik videó esetén, mindezt csak 320×240-es képmérettel. Ezért használom az időigényesebb, de helytakarékosabb megoldást.
Összehasonlításképpen egy átlagos mai (~40 ezer forintos) gép 1280x720 pixeles HD videórögzítésre képes. (A HD azaz High Definition - nagy képfelbontás. Ez a szám minél nagyobb, annál jobb minőségű képet kapunk.)
Utómunka
A digitális fényképezés elkerülhetetlen kelléke a számítógép és ebből következően egy (vagy több) képszerkesztő program használata is. A fényképezőnk apró kijelzőjén az esetek többségében gyönyörűnek, élesnek látjuk a visszaellenőrzött képünket, ám ez a monitoron, teljes nagyságban már sajnos nem mindig van így. Nem elég éles, nem elég kontrasztos, zajos (szemcsés), túl sötét, túl világos, bemozdultunk, ill. ekkor derülhet ki az is, hogy nem kapcsoltuk be a makro módot.
Ha mégis jól dolgoztunk a fotógéppel, akkor is érdemes utólag foglalkozni a képeinkkel. Vágásra, átméretezésre, színezésre, enyhe javításra (apró sérülés vagy piszok a növényen, amit 1 gombnyomással retusálhatunk) szinte mindig szükség van, de idővel ezeket kevésnek fogjuk érezni és ki szeretnénk aknázni a további lehetőségeket is.
Ekkor jön a „képbe” a kreativitás, ami jelenthet egyedi keretet, egyedi vágást, montázst és színezést, később saját logót is és még ki tudja, hogy milyen extrákat tanulunk meg vagy találunk ki idővel.
Minden típusú képnél, de a kaktuszoknál talán még fontosabb a színhűség megtartása. Ne csapjuk be a szemlélőt a felismerhetetlenségig szivárványossá (túlszaturálttá) varázsolt növényekkel. Pl. a zöld testből könnyen lehet azúrkék egy ilyen hibás műveletnél és fordítva.
Ha a keretezéssel kísérletezünk, ügyeljünk annak színére és vastagságára, ne legyen feltűnőbb, mint maga a téma. Én 99%-ban fekete, (vagy fehér,) vékony, lekerekített sarkú keretet szoktam használni.
Érdemes a teljesalakos képre utólag egy méretarány-szakaszt, esetleg centi, vagy milliméter vonalkákat tenni valamelyik sarokba, mint a térképeken. Látványelemnek is jó és hasznos is.
A képre ne írjunk weboldal címet és a kaktusz nevét sem. Figyelemelterelő, képrontó, ráadásul mindkét adat bármikor megváltozhat.
A szignó teljes mértékben opcionális mozzanat, de számomra mindig ez a legvégső fázis. Ez a pecsét azt sugallja a szemlélőjének hogy foglalkoztak a képpel. Két féle típus létezik az aláírásokból.
Az első csoportba tartoznak azok, akik - történjen is bármi, - mindig azonos színnel, mérettel és koordinátával dolgoznak. Pl. fixen a jobb alsó sarokba illesztik a védjegyüket.
Ez első olvasásra precíznek, következetesnek tűnhet, de gyakran előfordulhat az, hogy az ominózus sarokban, ahová notóriusan szignóznak, valami érdekesség található. Egy tövis, egy bogár, bármi.
Továbbá jellemző erre a csoportra a szignó „kiabáló” stílusa. Nagy, nyomtatott betűvel, agresszív betűtípussal kiírt név, rikító színekkel. Gyakori jelenség a copyright vagy egyéb felesleges szimbólum beiktatása. (fényképező sziluettje, vagy a teljes kép vízjellel való felruházása stb.)
A második csoportra, (ahová magamat is sorolom,) a diszkréció jellemző és az alkalmazkodás. Vékony logó, ami fekete és fehér színben is olvasható, ill. mind a 4 sarokban, a kép témájától függően elhelyezhető. Ez általában lehet aláírás, vagy monogram, rövid becenév vagy logó. A gépünkön izolálva tárolt képekre természetesen nem szükséges a szignó. Ennek akkor van jelentősége, ha közszemlére tesszük kedvenc képeinket.
Mentés
Mikor úgy érezzük elkészültünk a fotóval, nincs más hátra, mint elmenteni. Nagyon fontos, hogy az eredeti képet nyers formájában is megőrizzük, tehát módosított névvel mentsük a megpiszkált fotókat. Érdemes megtartani a munkafájlt is, az esetleges későbbi javítások miatt. Ha Photoshopban dolgoztunk, akkor mentsük el, mint PSD és mint JPG is a javított fotót.
Ezennel el is érkeztünk az utolsó és egyben várva-várt stációhoz, elindítani a diavetítést, hátra dőlni és gyönyörködni a digitálisan megörökített növényeinkben. A most következő néhány fotón a nyers és az utómunkázott képek közötti különbséget szeretném bemutatni, mint diavetítés. További képek a galériában és a lexikonban találhatóak. Kellemes fotózást!
Írta: Kiss Ármin
Fotók: Kiss Ármin
2012. január
A cikk írója a szerzői jogokat fenntartja!